LIFE & BUSINESS COACHING
Korábban life coachingra jártam Adrihoz, és mivel nagyon hatékonyak voltak az alkalmak, a business coachingra és a csapatépítőre is őt kértem fel. Ami meglepő volt számomra, hogy a csapatépítőn egy teljesen más arcodat ismertem meg. Míg a coaching során gyakran a komfortzónámon kívülre toltál a céljaim eléréséhez, ott épp az ellenkezője volt a cél – hogy a kollégákat és jómagam behívd komfortzónán belülre, hogy könnyedén tudjunk kapcsolódni. Ez finoman, mégis nagyon hatékonyan történt, és azóta gördülékenyebb, energikusabb a közös munka. Nemcsak coachként, hanem közösségformálóként is fantasztikus a jelenléted. Úgy hoztál közelebb egymáshoz minket, hogy közben észrevétlenül alakult ki a kapcsolódás – nem volt eröltetett, nem volt direkt.
Adrit először a vicces és nagyon őszinte videóiban láttam – és rögtön tudtam, hogy benne meg tudok bízni. Nem csak elméletben „coach”, hanem tényleg érti, milyen az, amikor az ember próbálja összerakni a saját útját. A közös munka során azt tapasztaltam, hogy Adri sem sablonokban gondolkodik, és szuperül támogat abban, hogy a saját működésemhez illően valósítsam meg, amit szeretnék – nem tol, nem húz, hanem ott van mellettem, és segít, hogy a saját ritmusomban haladjak. Sokat tanultam és tanulok tőle, és mindenkinek kívánom, hogy megtapasztalja azt az kedves és nagyon hatékony támogatást, amit Adri adni tud.
2 kisgyermekes apa, férj és cégvezető mindennapi vívódásaival kerestem meg Adrit, hogy segítsen helyrerakni az útvesztőimet! Adri gyorsan felmérte mivel van dolga és segített kibogozni, hogy mit is akarok megoldani, hiszen nem tudtam megfogalmazni sem. Klisémentesen, szigorúan rám fókuszálva egyenesítette ki a görbéket és egyben kaptam olyan útravalót, ami elfújta a nap elől a felhőimet. Mai napig hálás vagyok érte!
Adri videóit régóta követem, egyszerűen magával ragadóak, rengeteget tanultam belőlük.Olyan, amilyen a személyisége, inspiráló, szakmailag profi, mindez remek humorral megspékelve. A légkör, amit megteremt azonnal felszabadít, a feszültség eltűnik. Nekem mindezek nagyon fontosak egy coaching és a közös munka kapcsán. Tanácsaival egyszerűbbé válik minden, nagyon ajánlom, mert Adri olyan szakember, akivel tényleg fejlődni és célba érni is lehet!
Nem mindig a direkt megoldás hozza a valódi áttörést. A közös beszélgetések során újra és újra megtapasztalom, hogy nem feltétlenül ott találjuk meg a kulcsot, ahol elsőre keressük. Sokszor egy másodlagos témának induló mellékszálból bontakozik ki az igazi felismerés. Egy vállalkozói dilemmából emberi történet lesz, egy “csak technikai” probléma mögött megjelenik a valódi belső kérdés. Amit különösen szeretek ezekben az alkalmakban, az a könnyed, jó és mégis mély hangulat, ahol teljesen biztonságban érzem magam, és 100%-ig magaménak tudom érezni azt, amit hozok. Nincs tolakodás, nincs sablon – van figyelem, értő jelenlét és valódi párbeszéd. És ezekből a beszélgetésekből nemcsak hasznos ötletek, hanem valódi megkönnyebbülések és tisztánlátás is születik. Őszintén ajánlom mindenkinek, aki nemcsak megoldásokat, hanem valódi kapcsolódást is keres.
ELŐADÁS & WORKSHOP & CSAPATÉPÍTŐ
Adri, szeretnénk még egyszer megköszönni az interaktív előadásodat, amit az AIESEC Hollandia vezetőségének tartottál a kiégésről. A teljes management csapat nagyon elégedett volt, rengeteget segítettél abban, hogy jobban megértsük, mivel is állunk szemben, amikor egy kollégánk kiégéssel küzd. Felnyitottad a szemünket arra, hogy mire kell odafigyelnünk, és mit tehetünk vezetőként egy ekkora szervezetben. Nagyon köszönjük!
Nagyon jól éreztem magam az egynapos önbizalomfejlesztő tréningen, sokkal többet adott, mint amire számítottam. A szakmai felkészültsége mellett rendkívül szimpatikus és kedves is, jó vele kommunikálni, és megnyílni neki. Örülök, hogy megismerhettem. 🙂
Korábban life coachingra jártam Adrihoz, és mivel nagyon hatékonyak voltak az alkalmak, a business coachingra és a csapatépítőre is őt kértem fel. Ami meglepő volt számomra, hogy a csapatépítőn egy teljesen más arcodat ismertem meg. Míg a coaching során gyakran a komfortzónámon kívülre toltál a céljaim eléréséhez, ott épp az ellenkezője volt a cél – hogy a kollégákat és jómagam behívd komfortzónán belülre, hogy könnyedén tudjunk kapcsolódni. Ez finoman, mégis nagyon hatékonyan történt, és azóta gördülékenyebb, energikusabb a közös munka. Nemcsak coachként, hanem közösségformálóként is fantasztikus a jelenléted. Úgy hoztál közelebb egymáshoz minket, hogy közben észrevétlenül alakult ki a kapcsolódás – nem volt eröltetett, nem volt direkt.
Önélesítő workshopot szerveztünk klubtagjainknak, a Kattanjki Klub fotós vállalkozói számára, ahol Kalho Adri vezetésével az önbizalom, önismeret és ügyfélkapcsolatok kerültek fókuszba. A nap során egyénre szabott fejlődési tervek születtek, és olyan gyakorlati témákat dolgoztunk fel, mint az árképzés, kiváló ügyfélélmény, visszajelzések kezelése, határhúzás és kommunikáció. Nagyon jó volt újra élőben találkozni, kapcsolódni és együtt fejlődni – pont erről szól a Kattanjki Klub. Olyan helyzeteket néztünk meg,, amelyek a napi munka során a résztvevőknek nehézséget okoznak. A kommunikáció, konfliktuskezelés és határhúzás is kiemelt szerepet kapott a nap folyamán.
Inspiráló személyt ismertem meg. Érdekli, amit mondok neki és nem akarja a világ összes dolgát rám eröltetni. Nem feltétlen fényez hanem őszintén meg tudja mondani, hol kell fejlődnöm. Tanultam nála/vele/általa magamról.
KIÉGÉSBŐL ÖNAZONOS ÉLET PROGRAM
Röviden 180 fokos pozitív fordulat és egy olyan élet, amiről mindig is álmodtam. Egyébként pedig rengeteg meló és nagyon, de nagyon bátor lépések, amiket nem biztos, hogy meg merek lépni, ha nem vagy mellettem. Kiégéssel kerültem hozzád, amiből lett egy szabadúszói létforma. Aztán lett egy csodálatos férjem, és e sorok írásakor 9 hónapos terhes vagyok. Köszönöm, hogy hittél bennem, amikor én nem voltam képes rá.
Adri az első pillanattól nyugalmat árasztott, így tudtam, hogy jó helyen vagyok. Régóta kerestem választ néhány dologra az életemben, nem tudtam miért kerülök folyton ugyanazokba a helyzetekbe. Adri segítségével sok mindent megértettem, aminek köszönhetően teljesen más aspektusból látom már a dolgokat. Úgy gondolom, hogy ennek a tudásnak köszönhetően elindulhatok egy kiegyensúlyozottabb élet felé, amit ezúton is köszönök!
Adri Empatikus, lelkesítő coach, 100%-os figyelmével, értő hallgatásával és kiváló szakértelmével megteremti a biztonságos közeget, ahol úgy érzem, hogy teljes elfogadásban vagyok. Adrihoz nagy bizalommal fordulok, amikor elakadásban vagyok. Amíg én körkörösen forgok a saját dilemmámban és nem tudok egyről a kettőre jutni, fókuszált figyelmével végighallgat és felteszi a jolly joker kérdéseket. Ahogyan kezdem megválaszolni ezeket, egyértelműen láthatóvá válik számomra a kivezető út elakadásomból.
3 gyerekes családapa vagyok. A feleségem unszolására és megnyugtatására mentem el Adrihoz a kiégés tüneteivel. Feszült, motiválatlan, fáradt voltam. Az első alkalommal egyeztettük a 6 alkalmas program tematikáját és egy jól működő, fenntartható rendszert építettünk ki számomra alkalomról alkalomra, ami abban segített, hogy tudatosabb döntéseket hozzak a magánéletemben és karrieremben egyaránt. Köszönettel, István
Adri egy nagyon motiváló személyiség, a coaching során nagyon sok mindent tanultam tőle, illetve magamról. Azóta sokkal jobban működik az életem minden téren, megtanultam, hogy nem mindig kell megfelelni másoknak, inkább saját magamnak. Ha szeretnéd megismerni magad és hogy hogyan tudsz továbblépni abból a helyzetből, amikor azt hiszed már nincs is kiút, akkor keresd Adrit. 🙂
Adri hiteles szakember, több területen képzett nő, aki értő figyelemmel és fejlett intuícióval választja ki a tőle útmutatást kérő számára a leghatékonyabb segítségi módot. Adri által megkomponált program nem évekig tartó hosszú folyamat, hanem belátható időn belüli kézzel fogható változást eredményez. Az útját kereső saját erejére talál rá újra. Hálás köszönet.
Gyenge kilátások, egy helyben toporgás, kétségbeesés és irányvesztettség jellemzik leginkább az időszakot, amikor Adrit megkerestem és elkezdtünk együtt dolgozni. Már első találkozásunk alkalmával sokkal letisztultabb lett a kép magamról, és ezzel elkezdett kirajzolódni egy pozitív jövőkép előttem. Objektív látást, támogatást, biztonságot érzek Adri társaságában, aki mint tapasztalt coach, szakmai rálátásával, a coaching melletti elkötelezettségével és pozitív energiájával pont azt tükrözi vissza rád, ami ahhoz kell, hogy elindítsd a változtatást az életedben. Jelenlegi nyugalmamat, magabiztosságomat nagyban a vele megvalósult coaching üléseknek köszönhetem. Köszi Adri!
Adrival már az első alkalommal egy hullámhosszra kerültünk. Olyan volt, mintha a céljaim egy kicsit az övéi is lennének. Türelemmel, lelkesedéssel segített mélyre menni, és még a nehéz témák is biztonságosnak tűntek mellette. Nagyon tetszett, hogy már az elején jelezte: nem célja, hogy hosszú távon függjek tőle – így éreztem, hogy valódi, hatékony támogatást kapok. Köszönöm, Adri! Biztos vagyok benne, hogy még fogok hozzád fordulni, és addig is jó szívvel ajánllak másoknak! ❤️
30 évből 28-at mások elvárásai szerint éltem. Aztán elég lett. Egyedül nem ment tovább, ezért fordultam Adrihoz – és ez volt a legjobb döntésem. Mélyre mentünk, felszínre hoztuk a blokkokat, és végre elkezdtem a saját életemet élni. Az évek óta tartó köhögésem is elmúlt. Magabiztosabb vagyok, tudom, mit akarok, és most már tényleg önmagam vagyok. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
KARRIERVÁLTÓ PROGRAM
Adrit szívből merem ajánlani, profi, precíz, nagyon felkészült szakember.
Életem egy változásokkal teli időszakában mutatott irányt.
Hálás vagyok neki, hogy szakértelmével, pozitív energiával támogatott.
Köszönöm.
Már egy ideje kerestem a coachot, aki segíti az önfejlesztési folyamataimat. Adri játékos, vicces, mégis igazmondó stílusa telitalálat volt számomra. Minden alkalom áttörést hozott – őszintesége, empátiája és mélyreható kérdései biztonságos teret teremtettek a fejlődésemhez. A vele végzett munka segített, hogy magabiztosabban és hatékonyabban vezessem az ügyfeleimet. Bátran ajánlom mindenkinek, aki valódi változást keres.
Adrinak van egy olyan energiája és impulzív kommunikációja, amitől minden coaching után azt éreztem, hogy képes vagyok az adott problémát az életemben megoldani. Önismeretben és kommunikációban rengeteget fejlődtem, ehhez nagyban hozzájárult az, hogy rengeteg ezzel kapcsolatos kitöltendő tesztet kaptam Adritól. Azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül a megoldandó feladattal. És nem utolsó sorban egy régen dédelgetett terv, az egyéni vállalkozásom is elindulóban van a program hatására.
Adri szakmai tudása és őszinte segítőkészsége hatalmas lendületet adott ahhoz, hogy két éven belül munkát váltsak és az új munkámban olyan sikereket érjek el, amik az 5 éves tervemben szerepeltek! A legjobban befektetett két hónap volt a coaching Adrival!
Kedves Adri, Először is, szeretném megköszönni, hogy pont azt nyújtottad a coaching során, amire számítottam az oldaladon megosztott tartalmak alapján. Nagyon szimpatikus ahogy felépítetted a rendszert, először egy ingyenes „állapotfelmérő” beszélgetés majd a legrövidebb útja annak, hogy segíts. Pont annyi, amennyi kell, érezhetően a cél, hogy segítsd az elakadásból való kimozdulást. Ha röviden kellene jellemeznem téged: tisztességes és profi! Köszönöm neked hogy vagy, örülök hogy rád találtam!
Decemberben, amikor megkerestelek, mélyponton voltam – az életem kilátástalannak és értelmetlennek tűnt. A videóidon keresztül találtam rád, és már az első alkalom olyan volt, mintha elkezdett volna felkapcsolódni a villany. A coaching során sorra váltak világossá a sötét foltok, a kérdéseimre válaszokat kaptam, és visszatért az életkedvem, a hitem, a terveim. Hálás vagyok mindenért, amit kaptam Tőled – óriási szereped volt abban, hogy talpra tudtam állni. Köszönettel, Péter
VÁLLALKOZÓI MENTORING PROGARAM
A legnagyobb hitelesség számomra az, ha valaki olyan dologban tud segíteni másoknak, amit ő is átélt és amin keresztülment, mert ez a stabil alap, amire még tovább lehet építkezni tanulással és önmagunk fejlesztésével. Számomra Adri tudása ilyen! Nem csak hogy segít elérni a vágyott célt, hanem olyan tudást ad a kezedbe, amivel könnyebbé teszi az utad, hogy azt valóban sikeresen el is érd!
Adrihoz a kíváncsiság vezetett leginkább, elvárások és akkor még kifejezett célok nélkül érkeztem. Ahogy teltek az együtt eltöltött alkalmak, egyre világosabb lett számomra is, hogy igenis ahhoz, hogy az mélyen dédelgetett álmaimat megvalósítsam, kis lépésekkel, apró célokat kitűzve kell, hogy elinduljak.
Nagyon hálás vagyok Adrinak, hogy az álmaimhoz vezető úton- hogy egyszer cukrász legyek elindított. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben még fogunk találkozni, ha esetleg megint úgy érzem, hogy elakadtam ezen az úton.















