HA MÁS VAGY, MINT A TÖBBIEK AZ NEM BŰN
Már 10 évesen úgy éreztem, hogy kilógok a sorból, mert nagyon magas voltam és a tornasorban mindig én voltam az első, a fiúkat is elhagyva. Sokan kérdezték, hogy beteg vagyok-e, vagy eszem-e rendesen, mert annyira vékony voltam. Páran már akkor aggódtak a jövőbeli párkapcsolatom miatt, mert nehéz úgy magasabb párt találni, ha túl magasra növök. Púposan tartottam magam, hogy kisebbnek tűnjek, azért, hogy ne lógjak ki a sorból, ne legyek más, mint a többiek.
Nem voltam rossz tanuló, de jó sem. Sok minden érdekelt, mint pl. a sport vagy a művészet, és már akkor eléggé szenzitív és empatikus kislány voltam, de a tanulás nem kötött le eléggé. Amikor az élet lehetőségeit, az önértékelésedet az osztályzatok és a vizsgák határozzák meg, könnyen elveszettnek érezheted magad. Olyan, mintha a világ ellened lenne. Bárcsak a 10 éves énem látná, hogy a magasságom kincs, és eltérő érdeklődési köreim a legnagyobb erősségeim.
NEM AZ SZÁMÍT, HONNAN JÖSSZ, HANEM HOGY HOVA TARTASZ
15 évvel ezelőtt egy „bocs, hogy élek” lány voltam, aki nem meri vállalni a véleményét. Aki inkább elbújik és csendben van, nem szólal fel megbeszéléseken. Olyan megúszós. Örültem annak, hogy láthatatlan vagyok, mert így nem is lehet hibázni. Hibázni ugyanis ki szeret? Pláne ha mások is észreveszik ezt. A kiégésem volt a fordulópont, amikor tudtam, hogy itt a vége, elég volt! El kellett mennem a végéig ahhoz, hogy fel is fogjam, hogy most már tenni kell valamit és máshogy, mint eddig. Először az örömforrásokat hoztam vissza az életembe, hogy ne legyek egy zombi, utána pedig új célokat kerestem. Ahogy megtaláltam az utam és mások látták, hogy változtattam, elkezdtek kérdezősködni a részletekről, és mindeközben azt vettem észre, hogy egy-egy beszélgetés során már én is azt keresem, hogy vajon a másik fél hogyan lehetne jobban, és hogyan tudna ő is kitörni a reménytelen helyzetnek tűnő negatív spirálból. Kihívás volt olyan új módszereket és eszközöket keresni, amik megtörik a jól látszódóan ismétlődő mintát.
A változás, amire vágysz, ott van benned!
Az egykori énemet bátorítanám, hogy vegye észre a kreatív gondolatait, vállalja fel a véleményét, és álljon ki bátran magáért, mert a hűség önmagunkhoz az egyik legfontosabb hogy rájöjjünk arra, hogy kik is vagyunk valójában.
Felhívnám a figyelmét arra, hogy a szenvedélyeink olyan útjelzők, amiket ha követünk, akkor nagyobb eséllyel tudjuk megélni a mindennapi boldogságot és könnyebben találjuk meg a hivatásunkat, életfeladatunkat.
Emlékeztetném a 10 éves énemet, hogy az emberek mindig fontosabbak, mint az osztályzatok. Az, ahogyan bánsz az emberekkel, sokkal értékesebbnek bizonyul, mint a tantárgyak. Megsúgnám neki, hogy az élet nem verseny. Ha nem saját magunkra figyelünk, hanem folyamatosan kitekintgetünk a mellettünk lévő teniszpályára, vagy folyton az ellenfélre összpontosítunk magunk helyett akkor az élet nagyon rövidnek fog tűnni, mert sosem jövünk rá, hogy mi lakozik bennünk. Mindenki megkapja azokat a képességeket – velünk születnek – amivel a legtöbbre képes. Persze lehet fejlődnünk számtalan nem velünk született dologban is, de feladatunk és felelősségünk kihozni abból a legtöbbet, amit kaptunk, ami a miénk. Ezért fontos ismerni, hogy miben vagyunk jók, mi az, amit igazán szívből szeretünk csinálni. Ne nyomjuk el, ne söpörjük szőnyeg alá. Ez az alapja annak, hogy elinduljunk egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élet felé, mert kulcsfontosságú lesz a sikerünk szempontjából.
És amikor úgy érzed, hogy a világ ellened van, akkor csak sorold fel, hogy kik voltak előtted, akik küzdöttek az iskolával, kinézetükkel, fogyatékosságukkal, nemükkel vagy bármivel és mégis csodálatos dolgokat hoztak létre.